Nedves csók
Végre meghívott a szerelmem moziba. Olyan izgatott voltam,mint még soha az életemben. A filmből nem sokat értettem, mert csak arra tudtam gondolni, mikor csókol meg végre álmaim lovagja. A film végén éreztem, hogy ideje lenne kimennem vécére, de gondoltam, majd kibírom valahogy a film végéig. Egyszer csak megtörtént, amit vártam, a srác megcsókolt! Amikor éreztem az ajkamon az ajkát, teljesen ellágyultam, és mindent elfelejtettem magam körül. Természetesen a húgyhólyagomat is. Mire észbe kaptam, késő volt: bepisiltem. Amikor a srác észrevette, halálra röhögte magát, én pedig kirohantam a teremből, amilyen gyorsan csak tudtam.
Kriszti,13
A pornókirálynő
A barátnőm köbö 20 üzletbe cipelt magával, hogy segítsek szülinapi ajándékot nézni a bátyjának. Az egyik boltban aztán a kezembe nyomott egy szexújságot a következő kommentárral: "Ezt csak poénból venném meg. Midjárt jövök mert láttam valami tök jót." - mondta és elviharzott. Ahogy várakoztam rá, megláttam egy helyes srácot, és gondoltam bevetem a száffénytrükköt, ami annyiból áll, hogy "teljesen véletlenül" leejtek egy szájfényt, amit aztán a célszemély felvesz, és átnyújt nekem, így máris kialakulhat egy beszélgetés. Odaéptem mellé, de a labello helyett a sexújságot ejtettem le. a srác nézett egy nagyot, majd szó nélkül odábbált.
Laura,15
A fehérnemű bemutató
Ragyogóan sütött a nap odakint de persze nekünk az osztályban kellett kuksolnunk. Szerencsére velem átellenben ült a szerelmem, nagy szemeket meresztettem hát rá, és vagyányan hintáztam ide-oda a székemen. Egészen addig amíg hátra nem estem. Feljajdultam, mert nagyon beütöttem a derekam, de ez még nem minden, a blúzom valahogy kibomlott, és így mindenki megcsodálhatta a rózsaszín párducos melltartómat. Volt miről beszélnie az iskolának egy hétig, és ugye mondanom sem kell, hogy azóta mi a becenevem.
Kingus,14 |